A fejfájáscsillapító gyógyszerek között található a legrégebben ismert gyógyszereink, illetve hatóanyagaink egyike: magát az aszpirint 1899 óta gyártják, de a rokon hatóanyagok, azaz a szalicilátok használata több ezer éves múltra tekint vissza.

Gyógynövény az antik világban

A szalicilátok sokféle gyógynövényben előfordulnak, a legismertebb és legtöbbet használt szaliciláttartalmú növény a fehér fűz. A hatóanyagot a fa kérgéből vonták ki és használták már a sumérok is időszámításunk előtt kétezer évvel. Míg az i.e. 2000-ben keletkezett sumér kőtáblán csak felsorolják a fehér füzet a gyógynövények között, de hatását nem részletezik, addig az i.e. 1543-ban íródott egyiptomi Ebers-papiruszon ennél több információt is találhatunk. Itt a szalicilátokban gazdag mirtuszt és fehér füzet gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító célokra javasolják.

A fehér fűz kérgét az ókori görögök híres orvosa, Hippokratesz is ismerte: lázcsillapításra és a szülési fájdalmak enyhítésére javasolta a belőle készült főzetet. A gyógynövény az ókori Rómába is eljutott, fájdalomcsillapító hatását ők is használták a korabeli források szerint. Ezt követően azonban a szaliciláttartalmú növények használata egy időre feledésbe merült – egészen 18. századi újrafelfedezésükig.

Kinin helyett fehér fűz

A fehér fűzfakéreg lázcsillapító hatásáról az angol Edward Stone tartott előadást egy tudományos összejövetelen 1763-ban. Stone a visszatérő láz egy formájának gyógymódját kereste, amelyet addig a nagyon drága kininnel gyógyítottak, Stone szerint azonban a fehér fűz kérgéből készült orvosság is kiváló erre a célra. A korabeli orvosok még nem ismerték a pontos különbséget láz és láz között: mai tudásunk szerint a kinin a malária kórokozójára hat és ezáltal a maláriás lázat gyógyítja, míg a fűzfakéreg-por általános lázcsillapító hatású szer (de a malária kórokozóját nem irtja ki). Ennek ellenére a 18. század végére a fűzfakéreg a kinin olcsó és könnyen elérhető helyettesítőjeként igen nagy népszerűségre tett szert.

De mi van a fehér fűzben?

A 19. századi gyógyszerészek és kémikusok nagy erőkkel próbálták izolálni a fehér fűz hatóanyagát, azaz azt az alkotóelemet, amely a lázcsillapító és gyulladáscsökkentő hatásért felelős. Többen kudarcot vallottak vagy részsikereket értek el; 1838-ra egy olasz kémikus, Raffaele Piria sikeresen kivont egy hatóanyagot a fűzfakéregből, amelyet szalicilsavnak nevezett el.

A 19. század második felében a szalicilátok ismertsége nőtt és a korabeli orvosok egyre jobban felismerték, mit várhatnak ezektől a szerektől: a fájdalom, a láz és a gyulladás csökkentését. Adódott azonban egy probléma, a szalicilsav használatát ugyanis korlátozták annak mellékhatásai, főleg a gyomor irritációját, gyomorsavtúltengést okozó hatás.

Szalicilsav helyett acetilszalicilsav

A Bayer nevű német cég új vezetője 1890-ben kezdte el bővíteni a cég gyógyszerkutatási programját: létrehozott egy új gyógyszerek kifejlesztését célzó, és egy, a gyógyszerek hatékonyságának tesztelését végző munkacsoportot. A két csoport vezetője Arthur Eichengrün és Heinrich Dreser voltak, ők, és a csapatba 1894-ben bekerülő Felix Hoffmann voltak a kulcsfigurák az acetilszalicilsav, azaz a mai aszpirin kifejlesztésében.

A fiatal kémikus, Felix Hoffmann édesapja reumában szenvedett, reumás fájdalmaira pedig szalicilsavat szedett, amely irritálta a gyomrát. Eichengrün vezetése alatt Hoffmann egy olyan vegyületet szeretett volna előállítani, amely megtartja a szalicilsav előnyös hatásait, de kevesebb mellékhatása van. Már évekkel ezelőtt leírták a kutatók, hogy ez valószínűleg az acetilszalicilsav lenne, csakhogy ezt a vegyületet ezidáig nem sikerült elég stabil formában előállítani. Végül Hoffmann sikeresen kidolgozott egy módszert, amellyel előállítható az acetilszalicilsav, a hatóanyag tesztelése során pedig kiderült, hogy a szer valóban jó fájdalomcsillapító hatású és kevésbé káros a gyomorra, mint elődje, a sima szalicilsav volt.

Honnan a név?

Az aszpirin név a hatóanyag német nevéből ered: az acetilszalicilsav németül acetylspirsaure. Az acetylspirsaure kifejezés eredete pedig arra a gyógynövényre utal, amelyből a fehér fűz mellett szintén kivonható a szalicilsav. Ez a gyöngyvessző, latin nevén Spirea ulmaria. Az aszpirin nevében tehát az „a” az acetilálásra utal, a „spir” a Spireára, az „-in” végződést pedig a könnyebb kimondhatóság kedvéért illesztették a szóhoz.